loader

LES Magyarország,
A Szellemi Tulajdon Üzleti Hasznosításáért Egyesület

Egyesületünk a Licensing Executives Society International (LESI) nemzetközi egyesület magyar tagja, és elsődleges célja az új nevében is kifejezett törekvés, mely a szellemi tulajdon üzleti hasznosításának elősegítése. Ezt a célt szakmai hozzáadott értéket teremtve igyekszik elérni, többek között segíti a licencia-szerződésekkel és technológia-transzferrel foglalkozó szakemberek munkáját, elmélyíteni igyekszik a szellemi tulajdonnal és azok adás-vételével kapcsolatos ismereteket. Oktatással, tapasztalatcserével, a tagoknak a nemzetközi egyesület bizottsági munkájába való bevonásával, és mindennemű aktivitásával hozzá kíván járulni egy innovatív, tudásalapú és versenyképes nemzetgazdaság kialakulásához.

Egyesületünk minden tagja megkapja a Les Nouvelles folyóiratot, mely évenként 4 alkalommal jelenik meg, és színvonalát, tartalmát tekintve egyedülállóan kiváló szakfolyóirat. A LESI időszakos, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos üzleti tájékoztatóinak (Business Briefings) egy része pedig tgaságtól függetlenül, bárki számára hozzáférhető. A tagok a nemzetközi szervezet honlapjának tartalmához korlátozás nélkül hozzáférhetnek, és a tagjegyzékhez való hozzáférés egyedülálló kapcsolatteremtési lehetőséget biztosít.

Egyesületünk minden tagja egyúttal a Nemzetközi Egyesület tagja is, és adatai megjelennek a csak a tagok számára hozzáférhető nemzetközi tagjegyzékben.

Elnökség

Dr. István Molnár

Dr. Molnár István

elnök
Li_small
Li_small
Dr. Wachtler Busku Georgina

Dr. Wachtler Busku Georgina

titkár
Li_small

Dr. Szakács Eszter

elnökségi tag
Li_small
Li_small
Levente Pethő

Pethő Levente

elnökségi tag
Li_small
Li_small
Dr. Szentpéteri Zsolt

Dr. Szentpéteri Zsolt

elnökségi tag
Li_small
Dr. Kereszty Marcell

Dr. Kereszty Marcell

elnökségi tag
Li_small
Dr. Halász Bálint

Dr. Halász Bálint

elnökségi tag
Li_small
Li_small
Dr. Miklós Sóvári

Dr. Sóvári Miklós

elnökségi tag
Li_small
Li_small
BP_bajcsy_16

A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás